Nagyon jól hangzott, ráadásul egyszerűnek tűnt, diétásnak és mégis egzotikusan finomnak... hát persze hogy sikerült jóóól elrontani :-)) Még nem döntöttem el, hogy be merem-e tenni az első próbálkozásról készült fényképet, sőt azt sem döntöttem el, hogy lesz-e kedvem újra próbálkozni. De mivel elméletben csak egy könnyen korrigálható hibát vétettem, egyszer lehet, hogy újra kipróbáljuk.
A hiba pedig az volt, hogy a párom nem elég vékonyra szelte a csirkemellet, nekem meg nincs klopfolóm. Tehát vaskosak maradtak a csirkemellszeleteim, és attól való félelmemben, hogy nem sült át még mindig rendesen, túlsütöttem a serpenyőben, amennyi nedvességet ki lehetett belőle szipolyozni, az mind ki is ment. Egészen konkrétan koppantak a tányéron, mikor tálaltam a saláta mellé, én pedig majd' elpityeredtem, hogy a sok lelkes előkészületnek ilyen rusnya és száraz eredménye lett.
Kell hozzá (2 személyre):
1 nagyobb darab csirkemellfilé
2 db narancs
1 citrom
2-3 gerezd fokhagyma
só, bors
1 kiskanál kakukkfű
olívaolaj
Ahogy én csinálom:
A csirkemelleket forró vízzel megmosom, felszeletelem (és kiklopflolom!!!). Elkészítem a narancsos-citromos pácot: egy tepsiben, vagy tálban lereszelem a narancsok és a citrom héját, majd levüket kifacsarom. Mehetnek hozzá a fűszerek: a kakukkfű, kevés só, bors, a fokhagyma átpréselve, és egy evőkanálnyi olívaolaj. Összekeverem, és belefektetem a csirkemellszeleteket. Ebben a pácban hagyom pihenni legalább egy órát. Serpenyőben, kevés olívaolajon átsütöm a hús mindkét oldalát. Én salátával tálaltam, de nyilván rizzsel is finom.
Dzsipó tetszésindex: bár állította, hogy neki ízlik, ez sehogyse lenne hiteles :-)
Szerintem: 2,
DIÉTA FAKTOR: magas.